Szex után, hajnalban megkérdezni a másiktól, hogy “Bocs, hogy is hívnak, elfelejtettem…” Ezt kifelejtettem a Szerető 1.0 bejegyzésből, pedig vicces volt. Mert azt válaszoltam; “Még nem mutatkoztunk be!” Ezzel a sráccal, akiről most mesélek egyórás volt a kaland, és nem adtunk az etikettre, nem tudtuk meg egymás nevét, maradt a puszta erotika.
Házavató buliba mentünk. Kertvárosi terep, a házikó ideális partizni, mert alul készen van, a tetőtér meg üres. Még világosban kezdett gyűlni a tömeg, valami főtt a bográcsban, valaki zenélt, néhány lánnyal nekiláttunk pezsgőzni. Én arra hivatkoztam , hogy hajnalban érkezik a gyerekem, és érte kell mennem, tehát azért kell most innom, mert nemsokára már józanodnom kell, ha öt körül fitt és alkoholmentes akarok lenni.
Jól sikerült az alapozás, arra még emlékeztem, hogy erotikus táncot lejtettünk a kertben az ivócimborínákkal, de azt már csak később, a fényképek nézegetése közben derült ki, hogy egy srác is bekeveredett közénk, és vetkőztetni kezdtük a koreográfia részeként. Éjfélre már úgy éreztem, teljesen kitisztult a fejem, jót ettem a gulyáslevesből, minden ismerőst megölelgettem, mindenkivel beszélgettem, itt volt az ideje a tetőtérben táncolókhoz csatlakozni. Felmentem. Tele volt a parkett, és be volt indulva a nép. Nekem sem kellett kétszer mondani, – még egyszer sem, – hogy elkezdjem ropni. Ahogy bevonaglottam a tömegbe, összeakadt a szemem egy sráccal. Rámosolyogtam. Táncolni kezdtünk.
Nem tudom, mi történt, de a következő snitt, amire emlékszem, hogy a teraszon csókolózunk a falnak dőlve. A ház még nem volt kész, se korlát, se beton, csak kátránypapír. Meg óriási ablakok, amiken keresztül a bent lévők mindent láthatnak. De még nincs mit nézni, hiszen a falnál állunk, csak mi érezzük, hogy egyre forróbb a levegő körülöttünk, és nem csak a csodás nyári éjszaka miatt.
Valami tudhat a srác, mert búgó hangon megkérdezi: – Mire gondolsz most?
Őszinte kérdésre őszinte válasz: – Arra, hogy ki kellene hozni egy polifoam-ot…
Névtelen barátom megkönnyebbülten mosolyog, és már indul is be. Hálózsákot is hoz a biztonság kedvéért. Volt közös jóga a buli előtt, meg páran itt is alszanak, van miből válogatni. Lovagom megágyaz a kátránypapíron, elheverünk a polifoam-on, magunkra terítjük a hálózsákot. A fiú szuszogni kezd, ez először nevetségesnek tűnik, de aztán eszembe jut, hogy ez valami tantrás technika, és tényleg belazít engem is. Folyamatosan kérdezi, hogy éppen mit gondolok, nagyon jó, hogy elmondhatom neki. Neki is jó, hiszen így alkalma adódik elmagyarázni, hogy nem kell egymás nevét tudni, és nem kell félni a nemi betegségektől sem. Ha egy hónap ismerkedés után tennénk azt, amit most teszünk, akkor sem tudhatnánk semmit biztosan. Beveszem a szöveget, igen, én még mindig királylány vagyok. És nem bánom meg. Szerelmeskedünk. Szépen. Időnként kijön valaki, azt mondja bocs, és vissza megy. Nem érdekel. Nem értem, de nem is fontos, miért pont ez a madzagos, tiniknek való fürdőruha van a ruhám alatt, mikor annyi szép fehérneműm van. De már nincs rajtam a melltartó, a bugyi kicsit későn kerül le, teljesen elázva. A szenvedély elcsendesül, és fekszünk egymás mellett, valahogy éppen mindketten a másik ujját nyalogatjuk és nézzük a fölénk boruló csillaghullós sötétkék eget kielégült teljességben. Strangers in the night.
Bemegyünk, mint aki jól végezte dolgát. A srác odamegy a fiúhoz, akivel érkezett. Igen, őt ismerem látásból, tényleg tantra mesternek tanul. A barátnőim rám ugranak, mi volt, mi volt? Hát, szex, lányok! Illusztrálom is, a nedves bugyimat gyömöszölöm be egy műanyag pohárba. Hogy hívják, hány éves? Nem tudom, erről nem volt szó. Táncolni kezdünk a csajokkal.
Látom, hogy közelít az én kátránypapíron edzett Anonymusom. Azt mondja, elmegyünk. Kérdezem, hová? Már megint szőke vagyok, úgy értettem, velem akar elindulni valahová. Kiderül, csak búcsúzni jött. Összeteszi a kezét és meghajol. – Namaszté – mondja. Én is ugyanígy teszek. És így is gondolom. A bennem lévő isteni tiszteletét fejezi ki a benned lévő isteninek. Még tartjuk a szemkontaktust, míg el nem tűnik a lépcsőn. Soha többé nem látom. Vagy ha látom is, nem ismerem meg. Nem tudom meg, hogy csak egy buta spiri tyúknak látott-e engem, aki befűzhető néhány tantrikus trükkel, vagy ő is azt élte, amit én. Elengedést, befogadást, egységet, hálát.
Mindegy. Én választottam ezt az “alul kátránypapír, felül csillagos ég, közte orgazmus” szendvicset. Egészségemre!
Kommentek